2012. augusztus 16., csütörtök

Paradicsomos hajtovány


A tegnapi kolozsvári hajtoványhoz az élesztő felét használtam csak el, így a másik feléből ma  megint egy hajtovány készült, mégpedig ízesített paradicsomos szósszal és sajttal. A tésztát tovább kelesztettem, így a képen is látható módon sokkal pufibb, szebb és puhább lett a végeredmény.

Hozzávalók:

fék kg liszt 69 Ft
1 evőkanál só
1 kávéskanál cukor
1 dl olaj 44 Ft
3 dl tej 42 Ft
2,5 dkg élesztő 22 Ft
csipet szódabikarbóna

3 paradicsom 81 Ft
2 gerezd fokhagyma
só, bors
bazsalikom

18,5 dkg sajt 278 Ft

kenéshez tej
----------------------
összesen 540 Ft

A tésztát teljesen azonos módon készítsük el, mint a tegnapi kolozsvári hajtovány esetében. Legalább 1 órát hagyjuk kelni.

A paradicsomos szószhoz a paradicsomok héját húzzuk le (1 percre állítsuk forró vízbe, így nagyon könnyen lejön a héja), majd vágjuk apró darabokra. Tegyük bele egy kisebb lábosba és főzzük teljesen szét. Közben adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, a sót, borsot és bazsalikomot, majd botmixerrel keverjünk rajta párat, hogy ne legyen darabos.

A megkelt tésztát ugyanúgy vágjuk négy egyenlő részre, mint a tegnapi hajtoványnál, lisztezett felületen nyújtsuk ki egyenként jó vékonyra, kenjük meg a paradicsomos szósz 1/4-ed részével, szórjuk rá a reszelt sajt szintén 1/4-ed részét, majd tekerjük fel. Az így kapott tekercsből éles késsel szeljünk kb. 2 cm vastag trapéz alakú darabokat és tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe. A tepsiben kelesszük még további 10 percig, majd kenjük le kevés tejjel és szórjunk rá reszelt sajtból.

200 fokos sütőben süssük a hajtoványokat szép pirosra. Ha a végén marad ki paradicsomos szósz, tálaljuk a hajtoványok mellé mártogatósnak. Nagyon finom hozzá:)


1 megjegyzés:

  1. A kolozsvári hajtovány után ezt is szívesen megkóstolnám...!! :P Nyami.

    VálaszTörlés